Szórakozás

Nem lesz öngyilkos Lagzi Lajcsi

Galambos Lajos tíz nap múlva ünnepli születésnapját. A legszebb ajándék az lehetne a Dáridó ötvenöt éves atyjának, ha a magányos karácsony után mindezt otthon, szerettei körében tehetné. Nem titok, erre van is esély: a hatóságok ugyanis január 24-ig helyezték előzetesbe Lajcsit, így ha nem hosszabbítanak, akár kint is lehet.

Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián tolmácsolásában azt nyilatkozta: kár érte aggódni, várja, hogy családjával találkozhasson, és hogy kiderüljön az igazság.

“Soha nem volt öngyilkossági gondolata. Azt mondja, fontos feladata van az életben, fontos feladata van a családjával és a zenében is. Lajcsi sosem tartotta fontosnak a saját születésnapját, sokkal inkább a szerettei születésnapját, azok az igazán fontosak a számára. Ő az a típus, aki ajándékot adni és nem kapni szeret. Kislánya születésnapját is tőle távol kellett töltenie, de tizenhét szál vörös rózsát küldetett ébredésének reggelére. Azt mondja, hogy az első és legfontosabb, hogy kiderüljön az igazság ebben az ügyben. Ő ugyanaz a Lajcsi, aki korábban, a TV2 fénykorában, a Dáridóban hárommilliós nézettséget produkált, és aki tavaly a szabadtéri koncertjein még tízezreket szórakoztatott a koncertjein. A vélt barátokkal kapcsolatban nem volt szerencséje, csak a múltban, de az elzártság annak tekintetében a segítségére volt, hogy a fontossági sorrendeket és az emberi kapcsolatait átértékelje.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik