Szórakozás

Caramel mégsem vonult vissza

Caramel október elején jelentette be, hogy december 20-i nagykoncertje után legalább egy éven át csak családjával és zenei háttérmunkákkal foglalkozik majd. A visszavonulás azonban nem tartott sokáig: februárban már újra koncertezik – írja a Blikk.

“Úgy döntöttem, hogy jövőre háttérbe vonulok. Nagyon kevés fórumon lehet majd látni-hallani engem. Több oka van: édesapa vagyok, férj lettem, és nyugodtan szeretnék dolgozni. Szeretnék visszavenni a tempóból és elmélyedni a dalszerzésben. Komoly terveim vannak, amelyeknek a megvalósításához idő kell. Az alkotás utáni vágy miatt döntöttem így”

– mondta még októberben a Megasztár győztes, aki hozzátette: a visszavonulás ideje alatt szeretne dalokat szerezni Az Ének Iskolájában megismert énekespalántáknak, és saját musicalt is komponál majd.

Hogy ő vagy a rajongók nem bírták nélküle, nem tudni, mindenesetre az biztos, hogy február közepén Caramel újra színpadra áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik