Szórakozás

Börtön, luxus és villantások – 2015 emlékezetes celebségei

Hogyan is indulhatnánk neki az új esztendőnek anélkül, hogy vissza ne tekintsünk kicsit az elmúlt év legtöbbet emlegetett, legnagyobb port kavaró, vagy éppen leginkább bicskanyitogató történéseire vagy kinyilatkoztatásaira? Nem is esünk ebbe a hibába, hanem átfutjuk gyorsan – a teljesség igénye nélkül – melyek voltak azok a sztorik, amik leginkább számot tarthattak nálunk az önök érdeklődésére.

Anélkül, hogy rangsorolni kívánnánk 2015 leginkább sokkoló celeb eseményeit, talán az első ami eszünkbe jut, az Lagzi Lajcsi és a villanyóra szomorú véget ért története… A mulatós trombitás az idei szilveszteren már a börtönben kényszerült dáridózni, miután lopás és vesztegetés gyanújával már hónapok óta előzetes letartóztatottként ül a rácsok mögött. Ki gondolta volna ezt tavaly ilyenkor?

Kép: 24.hu
Fotó: 24.hu

De nem volt vidám az sem, ami Rékasi Károllyal történt. A színész motorbalesete, súlyos sérülései és meglepően/szerencsésen gyors felépülése meghatározó történése volt a tavalyi évnek.

Rengeteget írtunk 2015-ben Gesztesi Károlyról is. A színész Jóban Rosszban sorozatból való kiírása, színházi kilengései, a folyamatosan felröppenő hírek az állítólagos komoly alkoholproblémáiról, és persze az egészen különös, már-már fájdalmasan kínosra sikerült Tvrtko-interjú… mind-mind számot tartott az önök érdeklődésére.

Kevésbé komoly, ám tényleg meglepő és mulatságos volt a Bálint ToncsiSarka Kata affér is. Emlékeznek ugye, mikor Hajdú Péter exe állítólag meglehetősen becsiccsentve hívogatta Hajdúnét? Hangfelvétel, odamondogatások, cicaharc a köbön… az ügy végül bíróságra is került, ahonnan egyelőre úgy tűnik, Sarka Kata távozhatott vigyorogva.

És ha már Sarka Kata… Naná, hogy róla igazán gyakran írtunk, mivel folyamatosan rengeteg témát szolgáltat közösségi oldalain. És önök nemcsak azt imádták, mikor a csinos celebfeleség megvillantotta formás idomait, de előszeretettel olvastak arról is, mikor Hajdúné éppen kommentelőivel hadakozott. Bizony, ilyen is akadt, hasonlóról például ITT és ITT is írtunk.

Fotó: Instagram
Fotó: Instagram

És ha már a néha félrecsúszott kommunikáció, és a gigadekoltázs… Baukó Éva leginkább méretes keblei kapcsán bukkant fel újra és újra, de azért a realityceleb partnerkeresési elvei, és Alekosszal közös, igencsak meghökkentő fotói is megértek néhány karaktert.

Ó igen, Alekosz. Az Édes Élettel visszatérő, egykori VV-győztes Friderikusz Sándor műsorában dobbantott, ami után aztán rögtön a címlapokon találta magát. Mondjuk ez nem is annyira az ő érdeme volt, mint inkább a Demcsák Zsuzsa-Kárász Róbert párosé, akik olyan szno lekicsinylő stílusban beszéltek reggeli műsorba meghívott vendégükkel, hogy még Orbán Ráchel is úgy érezte, meg kell szólalnia az ügyben.

Demcsák Zsuzsa egyébként leginkább szerelmi életével, vagy dögös összeállításaival került a cikklistánkba, míg Kárász Róbert az év végi Star Wars-őrületbe kavart bele egy orbitális spoilerezéssel, amivel bizony sokak haragját sikerült kivívnia.

Nem kevésbé Vajna Timinek, akinek gyémántos megjegyzése zanzásítva: minden nőnek gyémántot kellene kapnia, és amelyik pasi nem ért egyet ezzel, azzal lúzer – nagyon komolyan kivágta a biztosítékot a kommentelőknél. Andy Vajna kormánybiztos felesége azonban nem különösebben zavartatta magát, és az év során még jónéhányszor nézhettük meg, amint éppen élvezi a luxusélet minden apró, és nem annyira apró örömét.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

És ha már irritáló megnyilvánulások: Berki Krisztián suttyóságai mellett már év közben sem tudtunk szó nélkül elhaladni, de a herevasalt celeb azért mindig tud újabb és újabb elképesztő kijelentéseket tenni. Olyannyira, hogy a sokat megélt Friderikusz Sándort is sikerült úgy kiakasztania, hogy a showman saját műsorából vonult ki a főceleb megnyilvánulása miatt. Előtte mondjuk Árpa Attila hagyta ott Fridit, ami szintén nem volt éppen mindennapinak mondható.

És hogy azért a pozitív jelenségek mellett se menjünk el szó nélkül… Szintén Friderikusz műsorában sikerült Tóth Gabinak megvillantania egy egészen másik arcát, a közösségi oldalait újabban ellepő szerelmes fotói pedig tényleg minden szívet ellágyítanak… Az énekesnő főleg azután lett sokak új kedvence, hogy a Sztárban sztár adásai során sikerrel idézte fel legendás énekeseinket.

Épp úgy, ahogy Gáspár Laci is, aki az átváltozóshow-ban való részvételével ezer arcát mutatta meg, és talán túlzás nélkül, egy újabb hatalmas löketet kapott ezzel zenei karrierje. Imádtuk minden alakítását, na!

És aki igazán hatalmasat lépett előre idén, ami a karriert illeti: Király Viktorra és az amerikai The Voice-ban való szereplésére abszolút jogosan lehetünk büszkék. Nem csoda, hogy az egyik legnépszerűbb cikkünk volt a továbbjutásáról szóló híradásunk.

A legcukibb jövendőbeli szülőknek járó nemlétező trófeát pedig mindenképpen a 2016-ban gyermeket váró Csobot AdélIstenes Bence párosnak ítélnénk oda. Az énekesnő már most valósággal kivirult a babavárástól

Végül pedig egy idei új kedvencről sem feledkezhetünk meg: Győzike lánya, Gáspár Evelin parádés fogyása, és ezzel együtt új külseje mindig nagy érdeklődésre tartott számot, így visszatekintésünket is az ő, és hugicája szilveszteri fotójával zárnánk.

Instagram
Fotó: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik