Stohl-Andras(650x433).jpg (Array)
Szórakozás

Homokzsák zuhant a színpadra Stohl András mellé

24.hu
24.hu

2015. 12. 15. 09:04

Stohl András elismerésre méltó hidegvérről tett tanúbizonyságot, amikor egy súlyos kellék zuhant a színpadra szombat este a Pesti Színházban, A testőr című komédia közben.

“A harmadik felvonás egyik jelenetében Stohl András és Kern András volt a színpadon, amikor egy homokzsák zuhant a kanapéra, amelynek épp Stohl András támaszkodott. Lenézett rá, és egy ajtón, amely a díszlet része volt, kivágta a színpadról, hozzátéve: ez nem ide való. Kicsivel később a monológja következett, amelyben a nőkről van szó, arról, hogy mindig elérik, amit akarnak, de ezúttal a korábbi eseményt is beleszőtte, mondván, ő már egy „terrortámadást is túlélt”. A közönség vastapssal jutalmazta az improvizációt”

– idézte fel a történteket a Borsnak egy néző.

Stohl András nem kívánta kommentálni az esetet, a színház pedig azt írta a lapnak, hogy “még sikeres, jól működő előadások esetében is előfordulhat technikai hiba.” Hozzátették: Stohl ahogy egy igazi színészhez illik, azonnal frappánsan megoldotta a helyzetet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.