Szórakozás

Az RTL Klub is gyerek tehetségkutatót indít

A kereskedelmi csatorna a Konyhafőnök Junior után ismét lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek arra, hogy megmutassák, amit tudnak. A Kicsi Óriások formátuma Mexikóból indult 2011-ben, de azóta számos ország átvette és hamarosan Magyarországon is látható lesz.

A 4 és 14 év közötti gyerekek tánc, ének és kistehetség (ami gyakorlatilag mindent magában foglal) kategóriában indulhatnak, a sikeresen felvételizők pedig egy nyári táborban készülhetnek majd a versenyre. Ősztől a jelentkezők csapatokban mérkőznek meg egymással, akiknek munkáját mentorok segítik, produkciójukat pedig zsűri értékeli. A háromfős zsűri, a mentorok és a tanárok is csupa jól ismert és kedvelt hazai sztárból állnak majd.

Auram Gyurika, a Válótársakban szereplő 5 éves kisfiú, Erdélyi Kristóf, a Konyhafőnök Junior döntőse, Tóth Andi, az X-Faktor ötödik szériájának nyertese, Czuczor-Gidai Zsófi, a Hungary’s Got Talent döntős versmondó kislánya és Koller Virág, a Barátok közt Lucája is bizonyította már, hogy a gyermek tehetségek az RTL Klubon vannak és ez így lesz 2016-ban is!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik