Szórakozás

A Sztárban sztár legjei: a 7 legkiemelkedőbb produkció

Összeválogattuk a harmadik évad így vagy úgy, de legmaradandóbb előadásait. Bátran szálljanak vitába velünk, ha nem értenek egyet.

Annyira sok szó esett már Tóth Gabi Kovács Kati daláról és arról, hogy szívszorító előadása megríkatta a fél országot, hogy ezúttal inkább az énekesnő egy másik produkcióját emelnénk ki. A legszexibb díj tehát neki megy, hiszen senki nem vonaglott olyan vágykeltően, mint Gabi és Szandi, amikor Rihanna és Shakira túlfűtött klipjét idézték meg.

A legviccesebb performanszot Csonka András nyújtotta, amikor a Hip Hop Boyzos Levy T.-ként próbált táncolni, ami inkább egy életért folytatott küzdelemnek tűnt.

A legrosszabb alakítás kétségtelenül az a Nicki Minaj volt, amelyet a még terhesen és vasággyal is csak 40 kilós Csobot Adél tett színpadra. Nem csak hamiskás volt az éneklés, de a stylistok is elnagyolták a munkát, a pelenkára hasonlító kitömött fenék erősen rontotta az összképet. Pedig a fiatal énekesnő Mary Zsuzsiként vagy éppen Oszvald Marikaként remekelt, de úgy tűnik az amerikai rappernő nem feküdt neki.

A legbereczkisebb pillanatot Rácz Gergő okozta, amikor a zsűritag bőrébe bújva megalkotta azt a csodálatos paradoxont, hogy egyszerre két Bereczki Zoltán is létezett, így a musicalszínész büntetlenül dicsérhette magát.

Tévétörténeti esemény volt, amikor Wolf Kati teljes arcát eltakarva, háttal énekelte a közönségnek Sia dalát. Havas Henrik szerint legalábbis biztosan, de a többi zsűritagot és minket is teljesen lenyűgözött a színpadra vitt előadás, amelyet egy fiatal táncoslány tett igazán feledhetetlenné.

A legjobb nő címe elvitathatatlan Peter Srámektől. Miközben Majka rendszeresen csak transzvesztitaként aposztrofálta például Gáspár Lacit, amikor az magassarkút húzott, annyira magasztalta a szlovák srácot. Szerinte Srámek jobb nő volt, mint az előző szériában Pál Dénes, pedig filigrán alkatával már ő is magasra tette a lécet. Hernádi Juditként már majdnem az alakját is megirigyeltük.

A Sztárban sztár harmadik évadának győztese nem véletlenül lett Gáspár Laci. Az ország legsokoldalúbb előadójaként tényleg rengeteg produkcióját kiemelhetnénk. Michael Jacksonként letette a névjegyét a műsorban, a női alakításai parádésak voltak, Charlie-ként pedig az eredeti előadóval is összekevertük volna, most mégis az utolsó nagy durranást említenénk meg ebben a felsorolásban. Curtis oldalán, Majkaként egy igazi nyertes produkciót hozott össze, amit Bereczki Zoli is megjegyzett már az eredményhirdetés előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik