Szórakozás

Aurelio: Semmit nem ér így az élet

Aurelio(430x286).jpg (aurelio, )
Aurelio(430x286).jpg (aurelio, )

VV Aurelio kedden elvesztette édesapját, aki nagyon közel állt hozzá, példaképének és egyedüli családtagjának tartotta. A VV6 győztesének édesapja 76 éves korában hunyt el, halálának okát még nem tudni. Aurelio csütörtökön bajai otthonában mérhetetlen fájdalommal nyilatkozott a Borsnak.

“Néhány hete is panaszkodott az édesapám, hogy nem kap levegőt, mintha egy focicsapat ülne a mellkasán. Vért köpött. Mentőt hívtam, szinte sírva könyörögtem nekik, ne hagyják meghalni. Most ugyanez volt, bevittük azonnal a kór­ház­ba, onnan mentő vitte Szegedre. Szívinfarktus. Aztán este fél tízkor hívtak.

Kérdezték, én va­gyok-e. Majd mondták, üljek le, mert nincs jó hírük. Apám nem élte túl a beavatkozást

– mondta a lapnak a valóságshow-hős.

“Ötven év volt köztünk, de ő volt a legjobb barátom, sosem voltam titkaim előtte. A drogról is mindig mindent tudott. Semmit nem ér így az élet. Visszaadnék ruhát, autót, lakást, mindent, csak itt legyen. Sokszor abban reménykedem, elalszom egy hétre, és amikor felkelek, könnyebb lesz.

Ötösével szedem a nyugtatót, képtelen vagyok így létezni. Most jövök rá, én csak egy gyerek vagyok.

Egyedül maradtam a felelősséggel, és nem bírok vele. Én nem tudok NAV-ba járni, csekkeket fizetni, fogalmam sincs, hogy működik a világ. Én egy gyerek vagyok” – tette hozzá könnyek közepette Aurelio.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik