Szórakozás

Várhegyi Lucas Palmirát is kifárasztotta a kétkezi munka

A jövő májusban színpadra kerülő Shrek című musical legelszántabb szereplői: Csonka András – aki hosszas huzavona után elnyerte Szamár szerepétVárhegyi Lucas Palmira és Serbán Attila Egerszalókra utaztak, ahol kétkezi munkákkal népszerűsítették a helyi turisztikai értékeket.

Csonka Pici nem tagadta, hogy városi gyerekként rácsodálkozott a feladatokra: “Városi gyerekek kiszabadultak és kipróbálhatták azokat a dolgokat, amiket elragadtatással néztem a helyszínen. Lázasan ébredtem reggel, de tudtam, ezt nem hagyhatom ki, mert tevékenyen tehetek azért, hogy valami szebb és népszerűbb legyen” – mesélte a színész.

A tűzcsiholásban és ásásban még a Rising Star nyertesének sem volt tapasztalata, de elszántan vetette bele magát a kétkezi munkába. “Nagy örömmel csatlakoztunk és segédkeztünk a munkákban. Sosem fontam még kerítést és tereltem birkát, itt most ebből is kivehettem a részemet.”

Serbán Attila, aki a darabban majd térden állva játssza végig Farqard nagyúr szerepét, nagyon örült, hogy a fárasztó nap végén pihenésre is jutott idejük. A munka végeztével ugyanis a helyi, mesés wellness hotelben fürdőztek és iszogattak.

Galéria
Fotó: Fénypont Média

Ajánlott videó

Olvasói sztorik