Horgas Eszter (horgas eszter, )
Szórakozás

Got Talent: Horgas Eszter már évek óta ismeri azt a csapatot, akiket aranygombbal jutalmazott

24.hu
24.hu

2015. 11. 25. 06:52

Korábban a témában:

Múlt vasárnap véget értek a Hungary’s Got Talent válogató adásai és kialakult a top30-as mezőny, ahová öten csont nélkül jutottak be, az aranygomb adta lehetőségnek köszönhetően. Horgas Eszter a Talamba ütőegyüttest jutalmazta a biztos továbbjutással, akikről most kiderült, hogy nem akkor találkoztak először a fuvolaművésszel. Már több közös koncert és lemez is van mögöttük.

A zsűritag szerint azonban nem az ismeretség befolyásolta a döntését: “Nem segítettem nekik sem és más ismerősnek sem. A Talambánál is féltem, mert ha nem ilyen magas színvonalú az előadásuk, biztos nem szavazok rá­juk. Akiket sokra tartok, azok­kal sokkal szigorúbb vagyok, mert nagyobb az elvárásom” – mondta el a Borsnak Eszter, aki azt is hozzátette, hogy több jelentkező is volt, akiket már ismert, mégsem juttatta tovább őket.

A Talamba ráadásul az RTL Klub felé is jelezte a korábbi munkakapcsolatot, és a műsor készítői sem találtak kivetnivalót az indulásukban. “Amikor kiderült, hogy Eszter zsűritag lesz, a Talamba jelezte, hogy már dolgoztak vele. Nem akartunk kizárni a versenyből egy kiváló zenekart csak azért, mert a négy zsűritag közül az egyikkel már felléptek, hiszen amit csinálnak, az nagyon színvonalas. Eszterről pedig a hét epizód válogatás alatt pontosan kiderült, hogy magas a mércéje. Akárkire nem nyomna gombot, csak mert ismeri” – mondta Schiwert-Takács László, a műsor kreatív producere.

Rtl Klub

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C) makes his way to board Air Force One in Riyadh as he head with the First Lady to Israel on May 22, 2017. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.