Szórakozás

Szinetár Dóra: Felháborító hazugság, amivel megvádoltak

A színésznő a Story magazinnak adott interjúban fejtette ki, mennyire kiakadt a múlt héten megjelent újságcikken, ami egy tévéműsorban általa elmondottakat forgatta ki. Az ominózus hír szerint Szinetár Dóra azt mondta, ő biztosította a hátteret exférje, Bereczki Zoltán karrierjéhez. A színész-énekesnő viszont állítja, sosem mondana rosszat kislánya édesapjáról.

„Nem vagyunk egy szerepkörön, ezért nem lehet összehasonlítani kettőnk pályáját. Szerintem mi egyformán sikeresek vagyunk, és ez akkor is így volt, amikor még együtt éltünk. Amikor összekerültünk, szakmai szempontból Zoli még pályakezdő volt, de ez nem azt jelenti, hogy én, vagyis a Szinetár név kellett ahhoz, hogy ő befusson. (…)

A riportban valóban beszéltem arról, hogy sokat segítettem Zolinak az évek alatt, de ez teljesen természetes! A férjem volt, a szerelmem és a munkatársam is. Boldog vagyok, hogy a sikerei részese lehettem. Ha valaki visszanézi a riportot, látni fogja, hogy csak szépet és jót mondtam Zoli tehetségéről és karrierjéről, mert ezt így is gondolom!” – mondta el Szinetár Dóra, aki szerint azért próbálják összeugrasztani őket egykori párjával, mert egyeseknek szúrja a szemét, hogy sikerült békében, a jó kapcsolatot megtartva elválniuk.

A teljes interjút a Story ma megjelent számában tudja elolvasni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik