Szórakozás

Keresem a családom: Nem is a műsorban talált egymásra a testvérpár

Elég kínos hírek keltek szárnyra a Lilu műsorvezetésével sugárzott, Hadas Kriszta és Máté Kriszta nevével fémjelzett műsorról. A Keresem a családom első adásában ugyanis bemutattak egy testvérpárt, akik több ezer kilométerre sodródtak egymástól, és akik 40 év után most találkoztak először. Csak éppen az nem hangzott el a műsorban, hogy közben évek óta kapcsolatban voltak egymással….

A Bors ugyanis megszólaltatta a Magyarországon élő nővért, aki elmondta, már korábban bejelölte testvérét az egyik közösségi oldalon; igaz, személyesen valóban nem találkoztak.

“Ahogy a műsor készítői, úgy én sem állítottam soha, hogy nem tudtam Bernadettről, én azt mondtam a műsorban is, hogy negyven éve nem találkoztam a testvéremmel. Tehát itt semmi olyasmi nem volt, hogy én nem tudok róla semmit, vagy nincs háttérinformációm róla. Beszéltem Hadas Krisztáékkal, akik azt mondták, hogy ez egy teljesen korrekt történet, én ahhoz kértem segítséget, hogy találkozhassak a húgommal. Hálás vagyok, hogy ezt lehetővé tették, nélkülük ez nem sikerült volna” – mondta el a lapnak Edina. A műsor producere, Máté Kriszta is megszólalt az ügyben:

“Én úgy tudom, hogy bejelölték egymást az interneten, erről szólt is Edina, a valódi kapcsolat azonban a mi segítségünkkel jött létre, hiszen előtte csak gyermekkorukban találkoztak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik