Szórakozás

Hajdú Noncsi megkapta élete első fizetését

24.hu
24.hu

2015. 11. 17. 07:32

Korábban a témában:

Sarka Kata üzletasszonyi teendői mellett az utóbbi időszakban egyre több modellmunkát vállal el, amibe kislányát, Noncsit is belevonja olykor. Volt, hogy jótékonysági fotózáson vettek részt, ám a legutóbbi alkalommal már igazi munkáról volt szó. A szeptemberben első osztályt megkezdő kislány fizetést is kapott a pózolásért, de anyukája elmondta, hogy mindezt egy komoly beszélgetés előzte meg.

“Voltunk már jótékonysági fotózáson, ennek azonban más volt a hangulata. Alá kellett írni egy szerződést és beszélgetnem kellett vele erről, hogy ez miben lesz más, mint az eddigi felkérések. Megmondtam neki, hogy csak úgy megyünk el a stúdióba, ha nem unja meg tíz perc után, és tisztességesen végigcsinálja. Most kezdi megérteni, hogy mit jelent az, hogy felismernek minket. Tudják, hogy ha hétvégén elmegyünk otthonról, az azért van, mert mi ezért fizetést kapunk, amiből meg tudjuk venni a játékokat, a szép cipőt és a szép ruhát” – mesélte a Borsnak Kata, aki azt is elárulta, hogy mire költik majd az összeget.

“Nem szeretném elárulni, hogy pontosan mennyit kapott, de nem kell nagyon sok pénzre gondolni, viszont nem csak egy jelképes összeg. Azon gondolkodik, hogy a barátnőjét vigye belőle moziba vagy gumikarkötő-készletet vegyen belőle.”

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.