Szórakozás

Charlie Sheen: Igaz a hír, HIV-pozitív vagyok

Az 50 éves színészről már egy ideje terjedt a pletyka, hogy HIV-fertőzött lehet, ezért kedd reggel kamera elé állt és véget vetett a találgatásoknak. Charlie Sheen az NBC Today Show című műsorában bevallotta, hogy négy éve hordozza a betegséget.

Nagyon nehéz lenyelni ezt a három betűt. Ez egy fordulópont az ember életében

– mondta a műsorban a világsztár.

Sheen HIV-fertőzöttségéről már tegnap óta terjedtek hírek, a napokban felröppent pletykák miatt döntött úgy, hogy felvállalja a nyilvánosság előtt. El akarta kerülni, hogy lejáratókampány vagy további zsarolás áldozata legyen. A színész nem tudja, hogyan fertőződött meg, viszont megnyugtatott mindenkit, hogy

megfelelően kezelik, jelenleg napi négyféle gyógyszert szed.

Dollármilliókat zsaroltak ki tőle

Charlie Sheen nyilatkozatából kiderül, hogy erős fejfájásai miatt először agydaganatra gyanakodott, csak később derült ki, hogy valójában HIV-fertőzött. Állítása szerint a diagnózis felállítása után néhányan dollármilliókat zsaroltak ki tőle.

A zsarolók közt volt egy prostituált is, akivel védekezés mellett szexelt, az aktus után a fürdőszobában lefotózta a HIV elleni gyógyszereit, majd megzsarolta, hogy eladja a képeket. Sheen mostantól azonban nem fizet senkinek, hiszen kiderült a titka.

Állítja, hogy nem fertőzött meg senkit

A Két pasi meg egy kicsi egykori sztárja az élő adásban határozottan kijelentette, hogy senkit sem fertőzhetett meg, mióta kiderült a betegsége. Állítása szerint ugyanis senkivel nem létesített szexuális kapcsolatot fertőzöttsége óta védekezés nélkül.

A bejelentés óta már jelentkezett Sheen egy volt barátnője, aki azt állítja, hogy a színész nem hozta tudtára a fertőzöttségét. További legalább hat exe pedig perre készül.

Itt nézheti meg a videót Charlie Sheen bejelentéséről:

Charlie Sheen reveals he’s HIV positive in a TODAY exclusive.

Szerző: Today Show2015. november 17.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik