Szórakozás

Frei a TV2 hozzá nem értő vezetői miatt hagyott fel a tévézéssel

Az Összezárva Friderikusszal adásában Frei Tamás nem csak magánélete részleteiről mesélt, de arról is, hogy annak idején, miért intett búcsút a televíziózásnak. Kiderült, hogy az időhiány mellett, a főnökeivel való állandó konfliktusok miatt döntött az írás és a kávéházak mellett.

“A tévézést, bevallom, akkor már untam is egy kicsit, meg Árpa Attilával sem voltam jóban. Ő akkor krea­tív vezető volt a TV2-nél, és ál­landóan konfliktusaink voltak, ezért úgy döntöttem, akkor ezt a munkát hagyom el. A tévézésben sok hozzá nem értő vezető van, sok fura program- és kreatív igazgató. A baj az, hogy a sorsod tőlük függ, nem a nézőktől” – mesélte a Borsnak Frei, akinél akkor telt be a pohár, amikor a programigazgató rászállt a műsorára.

Fotó. TV2
Fotó. TV2

“Gyöngyösi Bence azt mondta, hogy számára értelmezhetetlen a Dosszié, nem érti, miért van a TV2-n. Én meg ezt nem értettem, hiszen a Dosszié tizenhárom éven át az egyik legnézettebb műsor volt.”

Freinek nem tetszett, hogy feletteseitől függ a sorsa, ezért döntött. “Az Árpa-típusú konfliktusokból azt szűrtem le, hogy az én produktumom attól függjön, akinek készül. Közvetlenül csak én és a fo­gyasztó. De hiába tetszik a nézőknek a műsorom, ha a vezetőség nem tudja értelmezni. Ez annyira szakmaiatlan. Jöttek-mentek a programigazgatók, és neked mindig túl kellett élned őket. Akkor a TV2 ilyen volt. Döntenem kellett, és szerencsére volt választásom. Azt hagytam abba, amit akkor a legkevésbé szerettem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik