Szórakozás

Kovács Áron: Király Viktorral a lehető legjobb dolog történt

kovacs-aron(650x433).jpg (kovács áron)
kovacs-aron(650x433).jpg (kovács áron)
A műsorvezető szerint a The Voice-ból kiesett énekesnek maximum a haját fésülhették volna át a döntőre.

Király Viktor szerda esti kieséséről nemcsak édesapja vélekedik úgy, hogy mivel fia már így is ismert popénekes, kvázi popsztár, nem támadt kedve felkarolni őt az amerikai közönségnek. Kovács Áron ugyanis Facebook-oldalán fejtette ki hasonló véleményét; szerinte Viktorral egyenesen a lehető legjobbat tették azzal, hogy kiejtették. A műsorvezető úgy véli, a végén majd egy “szmokingos dagi fiút” lehet csodálni az amerikai tehetségkutató fináléjában.

“…. A Voice típusú tehetségkutatónak álcázott műsorok valójában egy Teleshopos hasizom erősítő eszköz “előtte-utána” fotóinak időben és térben kiterített változatai. Magyarul, bejön a stúdióba az első napon egy dagadt, félénk, szemüveges, rettenetesen öltözött, letaposott cipős tehetség, majd a műsorfolyam végén láthatjuk “hála a szakértő zsűrinek” jó séróval, szmokingban, rendes színpadi mozgással, kicsit lefogyva, vérprofin Sinatra-t énekelni. És ettől boldog a nép igazából! A műsor célja kizárólag ez az élmény! Ilyen volt, ilyen lett! Viktorban ebben az értelemben nulla a potenciál. Az első pillanattól készen van! De nagyon! Hang, mozgás, öltözködés, súly, séró, minden!!!! Mit kezdjenek vele a fináléra?! Fésüljék át a haját a másik oldalra?!

Viktorral a lehető legjobb dolog történt! Látta mindenki, hogy mit tud, nem kellett a műsort kiszolgálva idomított majommá változnia, okoskodásokat végig hallgatnia a semmiért! Elég lesz nekünk majd a dagi fiút szmokingban csodálni a végén, hogy nahát…… miből lesz a cserebogár! Szép volt, Viktor! Minden ok!” – olvasható a tévés közösségi oldalán.

Kedves Király Viktor rajongók!Mielőtt még Gwen Stefani karóra tűzött fejével ellátott jelvényeket kezdenénk hordani,…

Szerző: Kovács Áron2015. november 12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik