Budapest, 2015. január 28.
Pécsi Ildikó színésznõ a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Szórakozás

Pécsi Ildikó fizetheti a gyerektartást fia helyett

24.hu
24.hu

2015. 11. 12. 07:42

Korábban a témában:

Mint ahogyan arról beszámoltunk, a bíróság hétfőn hivatalosan is kimondta Pártos Csilla és férje, Szűcs Csaba válását, ahogyan a gyerektartás összegében is döntöttek. Ennek értelmében Pécsi Ildikó fiának visszamenőleg havi 115 ezer forintot, azaz összesen 1,3 millió forintot kellene fizetnie.

A férfi és ügyvédje fellebbeztek az ítélet ellen, ám az összeget akkor is ki kell fizetnie előzetesen. “Ahhoz, hogy a bíróság 115 ezer forintos gyermektartási díjat állapítson meg, ügyfelemnek legalább 550 ezer forintos havi nettó jövedelemmel kellene rendelkeznie. Jelenleg ennek töredékét keresi, amit igazoltunk is a perben. Mivel az ítélet előzetesen végrehajtható a fellebbezésünk ellenére is, ki kell fizetni a megállapított 1,3 millió forintot. Ügyfelem semmiféle megtakarítással nem rendelkezik, összes vagyontárgyát el kellett ugyanis adnia ahhoz, hogy Pártos Csilla helyett is kifizesse korábbi több tízmilliós banki tartozásaikat” – magyarázta a Borsnak dr. Bilkei-Gonzó Dávid.

Mindezekkel együtt, a nem fizetésnek büntetőjogi következményei is lehetnek, így az egyetlen megoldás az lehet, ha Pécsi Ildikó segíti ki a fiát. “Szülőként semmiképp nem hagyjuk, hogy bekövetkezzen a legrosszabb. Lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk mindent megtenni, hogy segítsünk Csabának ebben a kilátástalan helyzetben” – mondta a színésznő.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 7.
A kormány bevándorlásról szóló plakátja a főváros VIII. kerületében, a Hungária körúton 2015. június 7-én. Több helyen megrongálták a plakátokat, ezért a Fidesz feljelentést tesz bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd, az országgyűlési képviselője felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére".
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.