Szórakozás

Keresztes Ildikónak mindegy, hogy választottja húszéves vagy hetven

Az énekes-színésznő már 51 éves is elmúlt, amit egyáltalán nem rejteget, sőt büszkén viseli korát, hiszen még mindig fantasztikus formában van. Keresztes Ildikót egy dolog zavarja az idő múlásában, mégpedig az emberek fejében lévő korlátok. Szerinte ugyanis egy nő fél évszázadon túl is bátran élhet úgy, mint egy huszonéves.

“Bosszantott a jubileum és dühös voltam az időre, mert nem éreztem magam ötvenévesnek. És nem is úgy élek. Nem szeretem az előítéleteket. Ki találta ki, hogy egy nő ötven fölött ne legyen szerelmes, ne húzzon miniszoknyát és ne menjen szórakozni? Én úgy élek, ahogy jólesik” – mondta a Story magazinnak Ildi, aki azt is elárulta, hogy nem életkor alapján válogat a férfiak között.

“Egy férfiban sem a kora, sem a pénztárcája nem érdekel. Nem mondom, hogy nincsenek igényeim, mert vannak bőséggel. De ha végül egy férfiban megragad valami, akkor nem azt nézem, hogy húszéves vagy hetven. Amikor hosszabb-rövidebb ideig egyedül voltam, az mindig az én elhatározásom volt. Jelentkező akkor is akadt volna bőven. A látszólagos lazaságom ellenére nem vagyok könnyen meghódítható típus.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik