Szórakozás
eros-antonia(430x286)(4).jpg (erős antónia)

Erős Antóniát megvádolták, jogi lépéseket tesz

24.hu
24.hu

2015. 11. 10. 06:44

Egy élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó vállalkozás vezetője többek közt azzal vádolja az ország cukormentes tortájának arcát, hogy a hozzá is köthető terméknek a megengedettnél jóval nagyobb a cukortartalma. A híradós nem hagyja annyiban a dolgot.

Ötvenhárom tonna élelmiszer-ipari terméket zárolt, de nem semmisített meg a Pest Megyei Kormányhivatal egy cégnél, ahol cukrászatok, pékségek ellátásához szükséges alapanyagokat gyártanak – írja a mai Bors, melynek cikkéből az is kiderül, az érintett cég vezetőjének meggyőződése, hogy Erős Antónia környezetéből jelentette fel valaki a vállalkozását; ahol egyébként korábban egy tonna lejárt szavatosságú terméket is találtak.

“Erős An­tónia az or­szág cukormentes tortájának arca, a létrejöttében is közreműködik. Összetűzésbe keveredtem vele, ugyanis kiderült, hogy a sütemény cukortartalma tízszerese a diabéteszesek számára megengedettnek, és szóltam is neki emiatt. Sőt felajánlottuk, hogy almacukrot biztosítunk a sütikhez, de ezt sem fogadta el. (…) Nem objektíven vizsgálódtak, a jegyzőkönyvből sorokat húztak ki, viszont egy terméket sem vizsgáltak meg. Eddig kilencmillió forint a veszteségem, de a jogerős határozatig ez az összeg emelkedhet” – mondta el a lapnak Antalicz Miklós, aki régebben egyszer már figyelmeztetést kapott egy becsületsértési ügyben; akkor Schobert Norbi egyik termékéről állította azt, hogy mérgező.

Erős Antónia sem hagyja ennyiben a vádaskodást:

“A cég vezetőjének minden kijelentése komolytalan és a valóságtól elrugaszkodott, így azokat kommentálni sem szeretném, de a szükséges jogi lépéseket megteszem” – mondta el a tévés a lap megkeresésére.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.