Szórakozás

Családjával karácsonyozhat Lagzi Lajcsi

A jelenleg még előzetesben lévő mulatós zenész gyerekei már úgy készülnek, hogy édesapjuk is velük töltheti az ünnepeket. Lajcsi ügyvédje is bizakodó.

Ahogy már tegnap megírtuk, hamarosan megszüntethetik Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatását. Ennek pedig az lehet az oka, hogy mivel a zenész egy telefonfelvétel miatt lett vesztegetés miatt is gyanúsított, ám a felvétel egy másik ügy kapcsán jutott a hatóságok birtokába, így jelen eljárásban nem szolgálhat bizonyítékként.

“Kilencoldalas fellebbezést nyújtottunk be, ugyanis a gyanúsítás legsúlyosabb állításai, érvei nem állnak meg. Meg­győződésem, hogy Lajos bűncselekményi minősítése is alacsonyabb lesz, ha az illetékesek kiértékelik a beadott dokumentumokat. Ebben az esetben pedig megszüntethetik az előzetes letartóztatást, és az ünnepekre otthon lehet” – mondta el a fejlemények kapcsán a Blikknek dr. Berényi András ügyvéd.

A lap úgy tudja, a családtagok máris teljesen beleélték magukat abba, hogy karácsonykor végre mind együtt lehetnek; ez azért is lenne nagyon fontos számukra, mert mindannyiukat megviselte, hogy a napokban lájkvadász oldalakon Lajcsi halálhírét keltették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik