Szórakozás

Király Viktorra kemény élet vár, ha továbbjut

A jelenleg szállodába zárva, katonai szigorral védve élő Király Viktor a sikeres elődöntők után hamarosan már az amerikai The Voice élő adásában bizonyíthat. Jelenleg összesen húszan vannak versenyben a tehetségkutatóban. Az énekesek hétfőn és kedden este lépnek fel a show-ban, az azonban csak szerdán derül majd ki, hogy kik jutottak tovább.

“Ez valóban stresszesen hangzik, de én eldöntöttem: nem vagyok hajlandó izgulni. Annyira jól érzem magam, annyira örülök, hogy itt lehetek, hogy kiélvezek minden percet, amíg lehet! Persze, jó lenne ott lenni a fináléban, de ki tudja, mi lesz? Nekem az a dolgom, hogy a lehető legjobban teljesítsek” – mondta a Blikknek Viktor, akit társaival már arra is felkészítettek, hogy nagyon kemény napok várnak rájuk, amennyiben továbbjutnak.

“Már most készítenek fel miket arra, hogy mi fog történni. Pontosan elmondták, hogy mi történik, ha továbbjutunk, mi a menetrend az élő adás után. Mert az igazi őrület csak akkor jön! A show után ugyanis irány az iTunes stúdió, hogy felénekeljük a következő dalunkat, és persze várnak még az interjúk, szóval arra kértek minket, próbáljunk meg addig pihenni, míg van rá lehetőség” – tette hozzá az énekes, akiből tökéletes világsztár lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik