Szórakozás

5+1 pillanat, amiért már eddig is imádtuk Király Viktort

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minimum egy ország drukkol mostanában az egykori Megasztár-győztes énekes nemzetközi karrierjének alakulásáért.

Király Viktor ugyanis bejutott a The Voice élő show-jába, ahol Gwen Stefani mentoráltjaként menetelhet akár a végső győzelemig. Efelett érzett örömünkben random módon válogattunk azokból a pillanatokból, amelyek talán a legemlékezetesebbek voltak az énekes több mint 7 éves hazai pályafutása alatt – láttatva így azt is, mennyire színes és változatos is Király Viktor eddigi munkássága.

Listánk 5. helyére a Majoros Hajnalka Dundikával való Nagy Duttes szereplését, abból is a Shape of my Heart című dal előadását tennénk.

4. helyen nálunk a 2012-es Eurovízióra készült Untried című, testvéreivel  – Lindával és Bennel – közös dala került.

Harmadikként pedig egy cukiságbombát robbantanánk. Király Viktor Szandival, és két kis tanítványával az Ének Iskolájának tanár bácsijaként állt színpadra.

Másodiknak a tavalyi nagysikerű musical, a Játékkészítő egyik betétdalát találtuk, melyet Viktor Király Lindával, Radics Gigivel és Bereczki Zoltánnal közösen énekelt. A darabban egyébként nővérével együtt Jancsit és Juliskát alakítják; Voice-ban való további sikeres szereplése esetén idén a hírek szerint egy kivetítőről lesz majd jelen a produkcióban.

Első helyre pedig mi mást is tehetnénk, mint a 2008-as Megasztár fináléjában általa énekelt nagy klasszikust, a Billie Jeant.

+1: És a sorból a Solo sem maradhat ki. Hogy miért? Hát csak mert imádjuk! ;) És önnek mi a kedvence Király Viktortól?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik