Szórakozás

Gyilkosság miatt készül feljelentést tenni a Maradj talpon! forgatásán meghalt lány barátja

Eltemették Kingát, aki a köztévén futó Maradj Talpon! című kvízműsor forgatásán lett rosszul, és hunyt el el tragikusan fiatalon. A 32 éves, cukorbeteg lány Erdélyben élő nagymamája a Blikknek nyilatkozott.

“A múlt héten temettük el a kisunokámat a marosvásárhelyi temetőben katolikus szertartás szerint. Nem tudom, mi történhetett vele, mert a cukrán kívül soha semmi baja nem volt . A lányomék azt mondták, a stúdióban ki akarta venni az inzulinját, de semmi nem volt benne. A testvérét még a helyszínről felhívta telefonon, hogy nem érti, miként fordulhatott ez elő, mert mindig volt benne elég adag. Ezt követően hívták az orvost, aki a műsorban volt. Ő beadott neki valamit a helyszínen, utána elájult” – olvashatóak a lapban az idős hölgy szavai, aki furcsának tartja, hogy a tévétől senki nem vett részt a temetésen. Az elhunyt nő közeli barátja már a tettek mezejére lépne.

“Szerintem manipulálta valaki az inzulinját. Azt is sejtem, hogy kicsoda. Be fogok menni a rendőrségre, és feljelentést teszek gyilkosság gyanúja miatt” – mondta el a férfi, aki sérelmezi, hogy még mindig nem tudják, pontosan mi is volt a halál oka.

Az MTVA a lap megkeresésére az alábbi tájékoztatást adta az ügyben.

“A közmédia továbbra is osztozik a család mély gyászában, akiknek kifejezett kérésük volt, hogy a tragédiával kapcsolatban további nyilatkozatot ne tegyünk. A család kérését az MTVA tiszteletben tartja.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik