Szórakozás

Fókuszban a szaunázás

Magyar Fürdőkultúra Napja a budapesti fürdőkben is

A Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatján rendezik meg, idén ez a nap 2015. október 10., szombat. Erre a napra a Magyar Fürdőszövetség külön kampányt szervez, melynek célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése. A kezdeményezés kiemelt célja a hagyományok fenntartása, fiatal generációk ismereteinek bővítése, ugyanakkor a senior generációk részére is a figyelem felkeltése a hazai gyógyfürdők és az igénybe vehető gyógykúrák iránt. Az idei évben a szaunázás kerül a fókuszba. Az országos rendezvény a szaunakultúra, a szaunázás egészségünkre gyakorolt hatása és a szaunák helyes használata köré épül fel.

IMG_7496

A Magyar Fürdőszövetség tagjaként a budapesti gyógyfürdők is örömmel csatlakoztak a programhoz. Az érdeklődők ezen a napok vezetett séták keretében megismerkedhetnek a fürdők történetével, építészetével és természetesen a fürdőzési szokásokkal. A látogatásokon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.
Ezen a napon a Csillaghegyi Fürdő egységesen 1.400 Ft-os belépővel látogatható.

IMG_4707n

Az idei év különlegességei a szauna szeánszok, melyek a Lukács, Dandár és a Csillaghegyi fürdőben kerülnek megszervezésre. Az egyes szeánszok során a szaunamester személyre szabott ventilációt biztosít, a vendégek körül szaunazászlója és törölközője segítségével kavarja a forró levegőt és igyekszik minden, a szaunázást érintő kérdést megválaszolni. Minden egyes programnak megvan a maga külön varázsa, igazi társas programok függetlenül attól, hogy a vendég társasággal vagy egyedül érkezett. A nap zárásaként a Lukács fürdőben este 20 órától fergeteges szauna party-ra kerül sor, mely során 5 szaunamester 32 programmal kényezteti a szaunázás szerelmeseit.

IMG_0733n

Jelentkezési feltételek és részletes információk: www.budapestgyogyfurdoi.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik