Szórakozás

Kisebb vagyont költ taxizásra Aleska

Aleska2 (Array)
Aleska2 (Array)

Aleskának kisebb vagyont áldoznia közlekedésre egy korábbi autóbaleset okozta félelmek miatt. Az egykori pornószínésznő mindenhova taxival jár, pedig nem szereti annyira.

“Sokat taxizom, ami nem jó. Leginkább azért, mert havonta erre költök a legtöbbet. Nem merem összeszámolni, mennyi pénz folyik el közlekedésre, de mivel naponta többször is taxiba ülök, ha tetszik, ha nem, mélyen a zsebembe kell nyúlnom. Általában heti egyszer azért igénybe veszem a tömegközlekedést. Ugyan beszólogatni nem szoktak, de sokszor rosszul érzem magam, mert mindenki néz. Rá­adásul vannak, akik feltűnően méregetnek, és ettől zavarba jövök, nehezen kezelem. Ha olyan munkám lenne, hogy fix időpontban naponta kétszer kellene közlekednem, akkor meg tudnám szokni a BKV-t, de a taxi kényelmesebb, és gyorsabban odaérek mindenhova” – mondta a Borsnak Aleska, aki azt is elárulta, hogy miért döntött a költséges taxizás mellett.

“Öt évvel ezelőtt karamboloztunk az akkori párommal. Annyira megijedtem, hogy azóta nem mertem megszerezni a jogosítványt. Szükségem lenne rá, mivel rettentő elfoglalt vagyok, és sokat kell utaznom. Egyszer biztosan megcsinálom, de eddig lelkileg nem éreztem magam elég erősnek hozzá” – tette hozzá a szexi celeb, akinek bikinis alakján még a sár is jól mutat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik