Szórakozás

Feleségét nyugtatja a bíróságon Lagzi Lajcsi

Csütörtök délután dönt a Budaörsi Járásbíróság Galambos Lajos és a két másik gyanúsított – köztük a zenész felesége – előzetes letartóztatásáról.

A mulatóssztár és társai ügyében lopás és vesztegetés gyanúja miatt folyik eljárás. Tudósítónk a helyszínen várja a bíróság döntését, hogy 30 napra előzetesbe helyezik-e a gyanúsítottakat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyik gyanúsított olyan illegális bekötéseket építtetett ki két helyszínen is, melyek lehetővé tették azt, hogy társaival éveken keresztül méretlenül fogyasszák az áram-, víz-, és gázszolgáltatást.

A mocsai lakóházban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban több mint öt év alatt 3,5-30 millió forint kárt okoztak a közüzemi szolgáltatóknak az elfogyasztott, de ki nem fizetett közüzemi díjak miatt.

2014 októberében a közüzemi szolgáltatók ellenőrei megjelentek a tatai apartmanparkban. A bűnügy két gyanúsítottja, tartva attól, hogy az ellenőrök észreveszik az illegális bekötést, és arról jelentést tesznek, az ellenőröknek több százezer forint készpénzt adtak, akik azt elfogadták. Ugyanígy jártak el a mocsai lakóház ellenőrzése során is – derült ki a nyomozás eddig feltárt adataiból.

A Budaörsi Járási Ügyészség ezért mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére indítványt tett, attól tartva, hogy a gyanúsítottak elrejtőznének, a büntetőeljárás alól kivonnák magukat, tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a nyomozás sikerét vagy újabb bűncselekményt követnének el.

Olvasói sztorik