Szórakozás

Igazságügyi szakértő elemezte Bálint Antónia hívását

Az elkészült jelentés szerint szinte biztos, hogy Toncsi zaklatta telefonon Hajdú Pétert és Sarka Katát.

Mint ismert, néhány héttel ezelőtt egy Bálint Antónia hangú nő telefonon zaklatta Sarka Katát és Hajdú Pétert. A házaspár egyértelműen felismerni vélte az egykori szépségkirálynőt, ő viszont tagadta, hogy köze lenne a dologhoz. Az internetre is kiszivárgott durva beszélgetést a Class FM hangmérnöke néhány napja vizsgálta, és ennek során kiderült, hogy Sarkáéknak lehet igazuk, tehát valószínűleg valóban Toncsi telefonált.

Most egy újabb, hitelesebb forrás is megerősítette ezt a tényt. Egy ma megjelent igazságügyi hangszakértő vélemény kimondja, hogy az elemzett minták több jellegzetes azonosságot mutatnak a volt szépségkirálynő mintájával. A véleményt Sarka Kata megbízásából készítette a szakember, aki az általa leírtakat a bíróság előtt is kész megvédeni. Egy úgynevezett percepciós eljárással a hangszín és a tónus jellegzetes egyezését mutatta ki a hangfelvételen hallható nő és Bálint Antónia nyilvános szereplései, nyilatkozatai hangmintájában. Az elismert igazságügyi szakértő szerint a hangi egyezés megállapítható. Mint leírta, Bálint Antónia hangsúlya, hanghordozása egyedi, ezért azokban a műszeres vizsgálat is egyező eredményt hozott.

A Blikk Bálint Antóniát is szembesítette a szakértői véleménnyel.

“Nem hívtam őket telefonon, erről a részletes híváslistám is megvan. Aki a nevemben telefonált, lapít, de nem úszhatja meg büntetlenül. Viszont a független magyar bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő készít majd szakvéleményt, abból ki fog derülni az igazság. Ügyvédem már elindította a folyamatot, számomra ott zárul majd le ez az ügy” – szögezte le Toncsi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik