Szórakozás

D. Tóth András apuka lesz

A tévés közösségi oldalán jelentette be az örömteli hírt és azt is elárulta, mikorra várják a picit.

D. Tóth András két évvel ezelőtt vette el feleségét, Pákai Adriennt, akivel most közös gyermeküket várják. Az RTL Klub műsorvezetője közösségi oldalán osztotta meg boldogságát, hosszú beszámolójában pedig azt is elmondta, hogy minden pillanatot szeretne megélni, így a következő hónapokban gyakran láthatják majd a babaholmik és a pelusok között.

“Sosem tudtam, hogy van-e nagyobb boldogság annál, mint amikor az ember megtudja, hogy gyereke lesz. Most már tudom, hogy nincs, ugyanis jövő év elején kisbabánk születik. Nagyon vártuk őt és mindketten kimondhatatlanul boldogok vagyunk” – írta András, aki azt is hozzátette, hogy a babavárás pillanatait szeretnék megtartani maguknak.

Habár D. Tóth Kriszta öccse arról nem beszélt, hogy milyen nemű lesz gyermeke, a bejegyzéséhez tartozó kedves kép alapján arra tippelünk, hogy lányos apuka lesz.

Sosem tudtam, hogy van-e nagyobb boldogsg annl, mint amikor az ember megtudja, hogy gyereke lesz. Most mr tudom, hogy…

Posted by D.Tóth András on 2015. augusztus 10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik