Szórakozás

Rékasi Károly takarodó után lepte meg a hátrányos helyzetű gyerekeket

A lábadozó színész idén sem szerette volna cserbenhagyni a káptalanfüredi MINYATA tábor lakóit.

Rékasi Károly ugyan már megmutatta begipszelt lábát közösségi oldala követőinek és telefonos interjúban is mesélt állapotáról, kamera elé azonban egyelőre nem kíván állni. Lábadozását és lassú felépülését a nyilvánosság kihagyása nélkül szeretné folytatni, mégis kivételt tett múlt héten.

Párjával, Pikali Gerdával idén is hivatalosak voltak a hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett MINYATA nyári táborában, ám sérülése miatt úgy tűnt, ezúttal ki kell hagynia a programot. A színész azonban nem szerette volna cserbenhagyni a fiatalokat, ezért késő este, tíz óra után toppant be hozzájuk.

“Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy Karcsi el tud jönni idén a táborba. Hétfőn ezért írtunk neki egy levelet, amit az összes gyerek is aláírt, jobbulást kívánva neki. Ezután, kedden már a táborban volt Gerdával, és még ajándékokat is hoztak” – kezdte a Borsnak Dalos Zoltán szervező.

“Ő egy robot, megy, mint a gép! Látszott rajta, hogy nem százszázalékos a fizikuma, de azon kívül, hogy gipsz van a lábán, és mankóval jár, semmi nem utalt arra, hogy pár hete még az életéért küzdöttek” – mesélte a férfi.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik