Szórakozás

Kozsó már alig várja, hogy elvegye barátnőjét

A betegségéből felépült énekes és fiatal párja nem szakítottak, sőt, szeretnék, ha végre oltár elé állhatnának.

Néhány hete még arról szóltak a hírek, hogy Kozsó és Keira kapcsolata nem bírta az énekes súlyos betegsége okozta megpróbáltatásokat és elhidegültek egymástól. A páros akkor is cáfolta a pletykát, a legutóbbi fesztiválfellépésük alkalmával pedig elmondták, hogy minden rendben. Habár Kozsó fiatal barátnője bevallotta, hogy keserves hónapok állnak mögötte, amit még most is megszenved, ennek ellenére kitart párja mellett.

“Nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, nem gondoltam, hogy végig tudom csinálni. Még most sem könnyű, de együtt vagyunk. Vele vagyok, kitartok mellette és segítek neki” – magyarázta a Borsnak Keira.

Kozsó ezzel szemben úszik a boldogságban és reméli, hogy minél hamarabb nyélbe ütheti a régóta tervezett esküvőjét is. “Micsoda, úgy nézünk mi ki, mint akik szakítottak? Valaki tévedett, meg is lepődtünk a híreken. Nézd meg, mi az örülés! Remélem, eljön a nap, amikor végre sikerül, és összeházasodunk Keirával” – mondta az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik