Szórakozás

Az Operettszínház egyik darabjában kapott szerepet Majka

A rappert hamarosan egészen új oldaláról ismerheti meg a közönség.

Elsőre, de talán sokadik hallásra sem hinnék el, de mégis igaz, Majka egy operettben kapott szerepet. A rapper az Operettszínház, A denevér című előadásában fogja alakítani a részeges börtönőrt, Frosch-t, akit korábban Latabár Kálmán is játszott. A lehetőséget a színház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor ajánlotta fel neki, Majka pedig annak ellenére is elfogadta, hogy már így is tele van munkával. A nyári szezon különösen zsúfolt zenei karrierje miatt, de a TV2-vel már az Ezek megőrültek! forgatásainak is nekikezdtek, most pedig a színházi próbákat is be kell zsúfolnia napirendjébe.

“A Rising Starban dolgoztunk együtt Majkával és egy nagyon izgalmas, eredeti személyiséget ismerhettem meg benne. Azt gondolom, hogy Frosch szerepe tökéletesen illik rá. Egy olyan hétköznapi figurát kerestem, aki megérinti az embereket, de ugyanakkor egy igazi egyéniség, és ehhez mindig hű tud maradni. És amikor felajánlottam Majkának, hogy legyen ő a színpadon, szerencsére nem sokat gondolkozott rajta, úgyhogy már a próbafolyamatok is elkezdődtek” – mesélte a Blikknek Kero.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik