Szórakozás

Csonka András toronymagasan nyert, mégse biztos, hogy ő lehet a Szamár

A Shrek musical szervezői szavazást indították, amelyben azt ígérték az embereknek, hogy ők dönthetnek az egyik karakter sorsáról. Az eredmény után most mégis castingot hirdettek.

A jövő májusban debütáló Shrek musical magyar változatának szinte már az összes szereplője megvan, az egyik fő karakter, Szamár szerepére azonban még keresik a tökéletes színészt. A szervezők szavazást indítottak a Facebookon, ahol a rajongókat kérték, válasszanak a négy jelölt közül. Az ügyben még Kasza Tibi is kampányolt, így az ő közbenjárásának is köszönhetően Csonka András magasan verte a mezőnyt. Az eredményhirdetés után azonban kiderült, hogy a verseny semmilyen jelentőséggel nem bírt, hiszen a végső döntést egy casting után fogja meghozni a rendező, Szente Vajk. A szavazók emiatt átverve érzik magukat, ahogyan Kasza Tibi is csalódottan szembesült a hírrel.

“Gratulálok a szervezőknek az ügyesen hangolt félrevezető kampányért, hiszen több 10.000 ember nyilván azért a 2db jegyért szállt harcba, nem pedig azért, hogy a kedvencét a színpadon láthassa. Bravo, így kell ezt!” – írta közösségi oldalán az énekes műsorvezető.

A leginkább érintett személy, Csonka Pici azonban pozitívan állt a dologhoz. Örült a rengeteg támogatásnak és sok szerencsét kívánt a musicalnek, akárhogy is alakul a szereposztás.

“Borzasztóan jól esik, hogy vannak emberek, akik gondolnak, figyelnek, szavaznak rám. Meglepett, hogy a kollégák közül is milyen sokan kampányoltak értünk. A játékról is úgy értesültem, hogy egy rajongó elküldte a linket, ezután tettem ki az oldalamra. Játéknak fogtuk fel, de valóban nem egyértelműen lett megfogalmazva, hiszen még a kollégáink is félreértették. A többség biztosan nem a két jutalomjegyért szavazott. De nincs ezzel kapcsolatban rossz érzésem. Sok sikert a darabnak, akár velem, akár nélkülem!” – mondta a Borsnak a színész.

Csonka Andrs szemlyesen szeretn megksznni a tmogatsotokat!J arc Mr. Ding-Dong ;)

Posted by Kasza Tibor on 2015. július 17.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik