Szórakozás

Balesete óta nem iszik Oszter Sándor

A színész saját bevallása szerint már csak hideg forrásvizet iszik, még csak nem is gondol alkoholra.

“Már nagyon régóta nem iszom alkoholt. A baleset után úgy döntöttem, leteszem a poharat. És ehhez azóta is tartom magamat. (…) A család örül neki, díjazzák a döntésemet. Azóta talán a közérzetem is jobb lett valamivel. Bár akkor sem volt bajom a közérzetemmel, amikor még fogyasztottam alkoholt. (…) Hideg forrásvizet iszom. Zsibaki vizet hordunk haza demizsonnal. Nagyon finom. A jó víz pedig egyébként is olyan, mint a jó bor. Csak eredeti jó forrásvizet kell inni. Nincs benne klór, és nagyon egészséges. Hamvas Béla Az öt géniusz – A bor filozófiája című művét viszont továbbra is nagyon szeretem” – mondta a Blikknek adott interjújában Oszter Sándor.

A színész még 2014 februárjában hajtott autójával a budai bevásárlóközpont parkolójának egyik oszlopába. Véralkoholszintje 2,17 ezrelék volt, de azt állította, hogy csak a baleset után fogyasztott alkoholt. Oszter Sándor jogosítványát azóta bevonták, a nyomozás pedig alig néhány hete zárult le, az Ügyészség vádat emelt ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik