Szórakozás

Juszt László pert nyert az MTVA ellen

A tévé ügyvédje 2009-ben indított kártérítési pert a csatorna ellen, miután egyik napról a másikra elkaszálták műsorát.

Juszt Lászlót 2009 őszén hozta kellemetlen helyzetbe az MTVA. A tévé ügyvédje című műsorát az élő adás előtt egy nappal fújták le, annak ellenére, hogy már a műsorstruktúrában is meghirdették, valamint rengeteg munka és pénz feküdt benne. Jusztot a tévé akkori alelnöke, Medveczky Balázs értesítette, aki pénzhiányra hivatkozott.

“Ez egyértelműen nem anyagi, hanem személyes és politikai döntés volt. Biztatási kár és kártérítés, ezen a címen indítottam a pert. Nemcsak az irodabérlés, a kollégáim bére, de az én munkám is kárba veszett, ráadásul volt egy írásos ajánlatom az ATV-től, hogy menjek át hozzájuk, de mivel én mindig is kötődtem a Magyar Televízióhoz, elutasítottam” – idézte fel a Blikknek a történteket Juszt László, akinek mostanra harmadszorra is igazat adott a bíróság.

UPDATE:

Mint utóbb tudomásunkra jutott, nem az MTVA szerepelt alperesként a perben, hanem az MTV, így cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Juszt László pert nyert az MTVA-val szemben. Ezzel szemben a valóság az, hogy sem Juszt László és az MTVA, sem pedig Juszt László cége és az MTVA között nincs és nem is volt folyamatban peres eljárás.”

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik