Szórakozás

Bűvészkedés mentheti meg Rékasi Károlyt

A színész szívesen foglalkozna varázslással, ha a jelenlegi szakmájában megszűnnének a lehetőségei.

Rékasi Károly néhány nappal ezelőtt bűvésztrükköt mutatta be egy rendezvényen, méghozzá egy elég komolyat: guillotine éles pengéje alá tette egy hölgy kezét, majd működésbe hozta a hajdan kivégzésekre szolgáló szerkezetet. Közben az is kiderült, hogy a bűvészkedés miért annyira fontos a színésznek.

“Úgy nyolc évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. Ki akartam próbálni magam az élet több területén, próbálgattam a szárnyaim, hogy merre vezethetne az utam, haúgy alakulna, hogy színészként nem lenne rám szükség. Mindig is csodáltam az illuzionistákat, akik egyik ámulatból a másikba tudják ejteni a nézőket. Időközben a legnagyobbaktól is kaphattam ötleteket, trükköket, például Ungár Anikótól és Holcz Gábortól. Bartha Zsolt a Barátok közt sorozattal belépett az életembe, és színházi szí­nészként sem panaszkodhatok. A jövő évadban is több új bemutató vár rám a József Attila Színházban, de a bűvészet hobbiként megmaradt az életemben. Körülbelül tíz mutatványt tudok, és mindig kí­váncsian szemlélem, mennyire tudok illúziót kelteni az em­berekben. A fiamnakmegmutattam az összes trükkömet, és sikerült őt is elvarázsolnom, így tapasztalatot gyűjthettem az élő bevetésekre” – mondta a Borsnak Rékasi, aki elárulta: párját, Pikali Gerdát is lenyűgözte a bűvészprodukciója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik