Szórakozás

Újabb fordulat! Bálint Toncsi megfenyegette látóját

Nem csitulnak a kedélyek a Hajdú család megátkozása ügyében. Az exmodell jósnője Sarkáékat igazolja.

Sarka Kata nemrégiben közösségi oldalán fakadt ki, amiért férje exe álneveken pocskondiázza őt és családját. A kétgyermekes anyuka azt is tudni vélte, hogy Bálint Antónia jósnál járt, hogy rontást kérjen rájuk. Ez volt az a pont, ahol már Toncsi is bekapcsolódott a nyilvános megmondása. Természetesen tagadta a vádakat, sőt kijelentette, hogy soha nem járt jósnál, mivel nem hisz bennük, ezért jogi lépéseket fontolgat Kata ellen.

Néhány nap nyugi után azonban itt az újabb csavar. A Bors megtalálta azt a jósnőt, akivel Antónia kapcsolatban állt. “Ahonnan lehetett, már letiltottam korábban, így egy barátnőmön keresztül fenyegetett meg, arra utalt, hallgassak, mint a sír. Ezt azonban már nem tűrhetem. Ha a jövőben sem hagy nyugton, névvel is kiállok a nyilvánosság elé. Sosem hirdettem magam, ismerősök útján találnak meg, még politikusok is szép számmal keresnek. Pénzt sosem fogadtam el, pedig már milliomos lehetnék” – kezdte a napilapnak az asszony.

“Antónia alig egy éve keresett meg, majd többször beszéltünk telefonon. Azt szerette volna tudni, teljesülnek-e azok a dolgok, amelyekre egy férfi mágust kért meg. Aztán küldött egy képet egy nőről, és vele kapcsolatban kellett „megnéznem”, teljesülnek-e majd a kért dolgai. De nem voltam hajlandó rá. Utólag csak azt láttam, hogy nem lesz semmi baj. Az meg csak néhány hónapja derült ki számomra, hogy a fényképen Hajdú Péter édesanyja látható. Gondolom, nem akarta, hogy a kép alapján egyből rájöjjek, kik a haragjának céltáblái.”

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik