Szórakozás

Sorozatszereplő lett Szulák Andrea férje

Szulak-Andrea(960x640).jpg (Array)
Szulak-Andrea(960x640).jpg (Array)

Az amúgy taxisként dolgozó Gábor az Éjjel-Nappal Budapestben kapott szerepet.

Szulák Andrea férje, Gábor eddig kerülte a feltűnést, és csak akkor szerepelt a médiában, amikor az feltétlenül fontos volt. Most azonban megváltozott a helyzet, ugyanis sorozatszerepet kapott az RTL Klub-on futó Éjjel-Nappal Budapest című sorozatban. A dolog érdekessége, hogy felesége pont a konkurens TV2 egyik meghatározó arca.

“Hogy mi lesz a szerepem az ÉNB-ben, azt nem árulhatom el. Már korábban is megkerestek, hogy volna-e kedvem szerepelni a sorozatban, de mindig lemondtam a lehetőségről. Legutóbb azonban beadtam a derekamat, és elmentem az egyik castingra, ahol kiválasztottak. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson. A rendező roppant elégedett volt a munkámmal. Egy­előre persze nincsenek színészi ambícióim, de majd elválik, hogy érdemes-e komolyabban is foglalkoznom vele” – mondta a Blikknek Gábor.

A sorozat sajtósa, Világi Péter elárulta, hogy a férfi egyelőre két epizódban tűnik majd fel, de a későbbiekben még visszatérhet. Külön érdekesség, hogy Szulák mostanáig nem is tudott róla, kedvese a konkurenciánál fog felbukkanni, úgyhogy ma lesz mit megbeszélni a vacsoraasztalnál.


Szulák Andrea férje, Gábor (jobbra)
Fotók: RTL Klub


Ajánlott videó

Olvasói sztorik