Szórakozás

Debreczeni Zita visszavonult

Zita úgy döntött, hogy felhagy a modellkedéssel és kizárólag fotózással foglalkozik.

Debreczeni Zita már alig szerepel a médiában, és ezentúl a kifutón sem láthatjuk majd. A 34 éves exmodell azért döntött a modellkedés mellőzése mellett, mert nem vennék elég komolyan a kamera másik oldalán.

“Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy fotózni szeretnék, nagyon szeretem ezt a szakmát. Ha valaki modellkedik, nem igazán veszik komolyan fotósként, ezért egy éve szinte nem is vállaltam modellmunkát. Egyetlen felkérésre mondtam igent egy év alatt. A hobbiból pedig szépen lassan hivatás lett. Elsősorban gyerekeket, kismamákat és családokat fotózom, nem lennék hiteles, ha előtte bikiniben, fehérneműben vonulnék a kifutón. Nem lehet a kamera mindkét oldalán helyt állni” – mondta a Borsnak Zita, aki a munkából mostanában új párjához, Giannihoz siet haza. 

“Mindig is az olasz és a magyar konyha volt a kedvencem, most persze több olasz fogást eszem. Gianni elsőként az olasz kedvencemet, az aglio olio e pepperonicót tanította meg elkészíteni. Ez egy egyszerű fokhagymás, olívaolajos, csípős tészta. Szerencsés alkat vagyok, nem könnyen szaladnak fel rám a kilók. Rengeteg halat, salátát és sajtot eszünk, ha Gianni főz nekem, ő is figyel arra, hogy mindketten diétás ételeket fogyasszunk” – tette hozzá Zita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik