Szórakozás

Shygys: “Még mindig félénk fiúk vagyunk”

shygys (Array)
shygys (Array)

Az alakulása után 18 évvel ismét összeálló fiúcsapat szószólójával, Ács Bálinttal, alias Martinnal beszélgettünk. Kiderült, hogy vágynak-e még a bugyit dobáló hölgytömegekre, és megtudtuk, hogy miért vállalkoztak a folytatásra.

1997-től 2001-ig működött a Shygys. Hogyan éltétek meg azt az időszakot?

Ahhoz képest, hogy akkoriban nem volt olyan médiaháttér, mint manapság, nagyon gyorsan sikerült befutnunk. Leírhatatlan évek voltak, azt hiszem életünk legboldogabb időszaka volt, de majd most még jobb lesz.

Miért tettetek mégis pontot a végére?

Úgy éreztük ennyi volt akkor benne. Nem gondoltuk, hogy örökre oszlunk fel, de akkor úgy láttuk jónak, ha mindenki a saját útjára lép. Mindenki a zenénél maradt. Levente és Attila is különböző zenekarokban zenélt, amelyek nem kaptak akkora média figyelmet, én magam pedig sokfelé kalandoztam. A színház világánál is leragadtam, most pedig zenés tévéműsorokat készítek.

Az időközben eltel másfél évtizedben tartottátok egymással a kapcsolatot?

Igen. A négy fiú folyamatosan, én pedig amennyire az időm és a helyzetem engedte, ugyanis az ország különböző városaiba szólított az élet. Habár nem gyerekkori barátok vagyunk, de az évek során egymáshoz csiszolódtunk, és mindenben számíthatunk egymásra, a közös munka is jobb lett.

 Fotó: Berecz Valter

Hogyan jött az ötlet, hogy feltámasszátok a bandát a mára megcsappant létszámban?

Tavaly Valentin napon volt egy saját klubkoncertem, amire elhívtam Attilát (Julian) is. Nagyon jól érezte magát, és két-három héten belül felhívott az ötlettel, hogy mi lenne ha, újra összeállna a Shygys. Szerveztünk egy közös találkozót, aminek a végén úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk. Most csak hárman folytatjuk, Attila, Levente (J.D.) és én. Zoli (Brandon) Siófokon él, és három kisgyereket nevel a feleségével, így érthető, hogy miért nem tudta vállalni a rendszeres próbákkal járó közös munkát, Jancsi (Zak) pedig egy örök agglegény, aki az üzleti vállalkozásai miatt döntött úgy, hogy nem tart velünk.

Az új Shygys a 90-es évek hamisítatlan fiúcsapatainak 2.0-ás változata lesz?

Nem, hosszú előkészületek vannak a mostani összeállás mögött, mert nem retró zenekarként szerettünk volna visszatérni. Készítettünk új dalokat, amiből az elsőt videoklippel együtt pénteken mutatjuk be a Hír24-en. Merőben új gondolatokat próbálunk belevinni. Elfogadtuk a tényt, hogy már nem húszévesek vagyunk, úgyhogy nem akarunk ugyanazokra a babérokra törni. Sokkal inkább az élet dolgaival akarunk foglalkozni. A klip is arról szól, hogy a saját életünk célja, önmagunk legyőzése.

És ezzel a nagy váltással nem fognak elpártolni az ős Shygys rajongók?

Egy lassú folyamatban szeretnénk a régi rajongókat is megszólítani, és közben újakat begyűjteni. Az új dal is egy átmenet a régi és az új stílusunk között, de a következő már egy populáris, de rockba hajló nóta lesz. A fiúcsapattól lassanként akarunk szabadulni, nem kell, hogy a hallgatók azonnal elhiggyék, de nagyon hiszünk abban, hogy a zenénk mindenhova el fog jutni.

 

Mi a helyzet a nevekkel? Továbbra is Martin, Julian és J.D. nyomja majd a koncerteket?

Habár sokan csak azt ismerik, már nem akarjuk a művészneveinket használni, maradunk a polgári nevünknél. A félmeztelen fellépésekben sem gondolkodunk, nem hisszük, hogy arról kellene szólnia a koncertnek, hogy sikítoznak a lányok. A kezdetekkor megéltük azt, hogy a csajok lerángattak a színpadról, és kihasználtuk a lehetőségeket is, de ez mára megváltozott, mindenkinek családja van. Valóban azt gondoljuk, hogy egy olyan együttes tudunk lenni, amit a zene miatt szeretnek.

Gyakorlatilag minden megváltozik. Külalakban mondjuk előnyötökre alakultatok, bár frizura tekintetében még ma is érzek némi túlkapást.

Annak idején Hajas László volt a hajszponzorunk, ő festette be a hajamat majdnem feketére. Anyai ágon ugyanis az egész családom spanyol, de mivel nekem szőke hajam van, úgy gondolták, hogy ezt nem fogják elhinni rólam, ezért változtattak a hajszínemen. Most már a hosszú hajat preferálom, és maradtam az eredeti színemnél. Leventének az első kislemezre egy frufrut vágtak, most pedig mindig befonja a hosszú haját. Arra sem tudtam rávenni, hogy a klipre kiengedje, de reméljük ő is lazul majd.

 

Mi a felosztás most a bandában? Ki a főnök?

Nincs főnök. Közösen hozunk döntéseket, hogy később ez ne legyen problémaforrás. Nekem több kapcsolatom van a médiában, és jobban átlátom a helyzeteket, így a többiek inkább rám hagyják a megjelenésekkel kapcsolatos teendőket, de nem nevezném magam frontembernek. Szétosztjuk a feladatokat, de mindenről közösen döntünk. Levente és Attila írja a dalokat. Én a szöveget. Sőt Attila írja a vokál szólamokat is.

Ha megindul a szekér, a magánéletetek is terítékre kerülhet. Fel vagytok erre készülve?

Amennyit kell, a magánéletünkből is kap a közönség, Attila például már megmutatta a kislányát egy tévéműsorban, de szerintem a mi életünk nem elég érdekes a lapoknak. Mi ugyanis boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk, harmonikus kapcsolatban élünk. Szerintem ez amúgy sokkal érdekesebb, mert ebből van kevesebb, de ez már csak az én véleményem.

Megbeszéltük, hogy az összeszokottság előnyével, de valójában egy teljesen új banda indul most útjára. Idővel a Shygys név is el fog kopni mellőletek?

Nem. Szerintem minden férfi félénk belül, úgyhogy nem akarunk változtatni az együttes nevén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik