Szórakozás

BRÉKING: Ismét lesz nemzetközi bábfesztivál Békéscsabán

Babkutya(210x140).jpg (Array)
Babkutya(210x140).jpg (Array)

A viharsarki város autentikus helyszíne lesz a fesztiválnak, ugyanis erős hagyományai és komoly szellemi műhelye van itt a bábjátszásnak.

Június 19. és 21. között rendezik meg Békéscsabán a XVI. Nemzetközi Bábfesztivált, amelyre kilenc magyar és öt külföldi társulatot várnak, mondták el szerdán a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere szerint a viharsarki város autentikus helyszíne lesz a fesztiválnak, ugyanis erős hagyományai és komoly szellemi műhelye van itt a bábjátszásnak.

Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, a rendezvény főszervezője elmondta: a három nap alatt – amely a Békéscsabai Nyár elnevezésű programsorozatnak is a nyitánya lesz – elsősorban gyermekelőadásokat mutatnak be, de esténként felnőtteknek szóló darabok is lesznek, emellett koncertekkel és kézműves bemutatókkal is várják az érdeklődőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik