Szórakozás

Szexuális zaklatással vádolják Robbie Williamst és nejét

Az énekes és felesége ellen egy volt alkalmazottjuk emelt vádat.

Gilles De Bonfilhs azt állítja, hogy szexuális zaklatás áldozatává vált, amikor 2014 októbere és 2015 januárja között a Williams házaspár alkalmazásában állt. A férfi elmondása szerint az énekes felesége, Ayda Field többször is hiányos öltözetben mutatkozott előtte, azt kérdezgetve, hogy jól néz-e ki, szexuális életéről mesélt, valamint Bonfilhst is megpróbálta saját nemi életéről kifaggatni – írja a DailyMail.

Az egykori alkalmazott a páros mindkét tagját beperelte, annak ellenére, hogy Robbie Williams ellen nem tudott vádpontokat felsorakoztatni. A bíróságnak azt is elmondta, hogy a hírességek jogtalanul mondtak fel neki, ezért több mint 6,5 millió forintnyi kártérítést követel.

Williams sajtószóvivője elmondta, hogy Bonfilhs vádjai teljesen alaptalanok, és nem más, mint egy sértett alkalmazott kicsinyes bosszúja, akit korábban súlyos kötelezettségszegés miatt bocsátottak el. Éppen ezért az ügy folytatását az ügyvédekre bízzák.

Fotó: Europress/Gregg DeGuire

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik