Szórakozás

Biztosítót perel Klapka György

Az üzletember azt állítja, hogy hónapok óta szórakozik vele a biztosítója, mert nem akarják kifizetni a Vámház körúti ékszerrablás többmilliós kárát.

Mint megírtuk, januárban betörték egy hatalmas sziklával Klapka György Vámház körúti üzletének kirakatát, és nagy értékben raboltak tőle ékszereket. Hatmillió forint értékben vittek el árucikkeket a dolgozók és járókelők szeme láttára. A pancser betörők az arany felét menekülés közben szétszórták, de így is 2,6 millió forint értékű ékszert sikerült zsákmányolniuk az azóta kézre került bűnözőknek.

A dolog azonban még mindig nem rendeződött, hiszen Klapka biztosítója nem hajlandó fizetni. Az üzletember már ügyvédet fogadott, és perre megy, ha nem rendezik a kárát, hiszen 15 esztendeje egymilliós biztosítási összeget fizetett évente, aminek a 20 százaléka is bőséggel fedezné a veszteségét.

“Először azt kérték tőlem a biztosítónál, hogy minden egyes ellopott tárgyról számlával igazoljam, mennyiért vettem. Csakhogy az ékszer-nagykereskedőknél ez lehetetlen, mert az úgynevezett vegyes aranyat kilóra vásároljuk, fazontól függetlenül. A számlákon is annyi áll például: 600 gramm vegyes ékszer, és nem az, hogy hány darab és hány gramm súlyú gyűrű, nyaklánc vagy karkötő. (…) Aztán azért nem akarnak fizetni, mert a páncélüveg mögé nyitás előtt kirakott ékszereket nem védte acélrács. Érthetetlen, hiszen egyetlen ékszerbolt kínálatát sem látják a vevők! Ha a sűrű rács mögé dugdosnánk az apró fülbevalókat, gyűrűket, a lyukakon kellene kukucskálniuk az árut. Éppen nyitás előtt voltunk, a kollégák már kipakolták az ékszereket a kirakatba, ezért felhúztuk az automata rácsot, ahogy mindennap ilyenkor. Csak a zárási időben kell lehúzva tartani a kirakati védőrácsot” – panaszolta a Blikknek Klapka György, akinek az ügyvédek szerint komoly esélye van a biztosítójával szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik