Szórakozás

Éden Hotel: Pornózni szeretne Melanie

A műsorban látott erős szexjelenetei után Melanie most pornófilmben is szeretne bizonyítani.

Melanie csak néhány napot töltött az Éden Hotelben, de ez is elegendő volt arra, hogy párjával, Ádámmal maradandó élményt nyújtsanak a nézőknek. A világhírű pornóproducer, Pierre Woodman is megirigyelné azokat a jeleneteket, amelyeket a TV2 kamerái rögzítettek a párról: négy nap alatt háromszor is kemény pornójeleneteket mutattak.

“Úgy mentünk be, hogy mindent úgy csinálunk majd, mintha itthon lennénk. Ez igaz a szexre is. Kilenc hó­napja voltunk akkor együtt, minden egyes nap szexeltünk addig is, volt, hogy többször is. Az Éden Hotelben a negyedik napon ez elmaradt, megszakadt a sorozat” – mondta a Borsnak Melanie, aki ennek ellenére máskor is szívesen szeretkezne kamerák előtt, persze azt már pénzért.

“Sok pozitív visszajelzést kaptam, így most azt mondom, simán vállalnék pornófilmet is, de csak akkor, ha Ádámmal forgathatok. Úgyhogy ha lesz ilyen ajánlat, vele is meg kell beszélnie ezt a producernek. Egyébként amióta együtt élünk, én csak Ádámmal foglalkozom. Segítek neki a klipekben, a zenei karrierjében, forgatókönyvet írni, de vannak saját terveim is. Egy lánybanda, ami stílusban leginkább Rihannához hasonlítható” – tette hozzá a lány, aki a hotelben még pisipárbajt is produkált.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik