Szórakozás

Zalatnayt óvták az őt beperlő állatvédőtől

Zalatnay Sarolta (zalatnay cini, zalatnay sarolta, zalatnay, )
Zalatnay Sarolta (zalatnay cini, zalatnay sarolta, zalatnay, )

Cini utólag jött rá, hogy hallgatnia kellett volna a jótanácsra. Vádlója ugyanis vádlottként szerepel egy másik bírósági ügyben.

Bajban van Zalatnay Sarolta vádlója – írja a Bors. A bulvárlap ugyanis úgy értesült, hogy az énekesnőt beperlő állatvédőt korábban lopás és kényszerítés elkövetéséért két év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek első fokon, majd ezt hatályon kívül helyezték, és Abonyi Mónika ellen újraindították az eljárást.

A Cini ellen pert nyert nő állítólag állatvédelmi okokra hivatkozva egy karcagi tanyán élő házaspártól elvitt tizenegy szarvasmarhát, akik feljelentést tettek, és azt vallották, később nem a saját állataikat kapták vissza az Alapítványtól. Zalatnay azt mondja, ismerősei korábban is óvták őt az asszonytól, akit nem tartottak egyenes embernek.

“Abonyi Mónika azzal fenyegetőzött, hogy anyám forog majd a sírjában, olyanokat tesz, amiért nem szereztem meg neki a pénzt az ő álmára, az állatvédelmi központra. Pedig én lettem volna a legboldogabb, ha ez összejön. Mivel nem voltam tagja az alapítványának, nem láttam bele semmibe. (…) Ugyanúgy önzetlenül segítek, ahol tudok, le­gyen szó kutyáról, cicáról, lóról. Tizenvalahány éves korom óta csinálom, en­gem ez anyagilag sose motivált, csak az, hogy szeretem az állatokat” – mondta el az énekesnő, aki továbbra sem érti, hogy ítélhették el őt konkrét bizonyítékok hiányában, kizárólag Abonyi vádjai alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik