Szórakozás

KERO: Egy éven keresztül voltam részeg

A Tanár Úr döbbenetes vallomást tett a Hal a Tortán adásában. Elárulta, mit tett csalódottságában, amikor nem vették fel a főiskolára.

Kerényi Miklós Gábor színházrendezői szakon végzett a főiskolán, de korábban a színészettel is próbálkozott. Nagyon szeretett volna világmegváltó hősöket alakítani, de alacsony termete és megjelenése miatt kiesett az utolsó fordulóban. Ettől annyira elkeseredett, hogy egy teljesen más szakmában próbálta ki magát, bánatát pedig alkoholba fojtotta.

“Amikor a Színház- és Filmművészeti Főiskola harmadik rostáján kiestem, akkor utána odajött hozzám a tanárnő és azt mondta, hogy nem jó számokat vittem. Szerinte a megjelenésem miatt, helyes kis bohócokat, komikus figurákat kellett volna játszanom, a hősi szerepek helyett. Elhatároztam ezért, hogy nem akarok színész lenni. Egy hét múlva fogtam magam, és lementem Siófokra pincérkedni. Berúgtam, megittam 5-6 deci rumot, és őszinte leszek, egy éven keresztül voltam részeg. Onnantól kezdve pincér voltam, és a következő év szeptember 2-án, a honvédségnél józanodtam ki” – mesélte őszintén a Rising Star kekeckedő zsűritagja a TV2 gasztrorealityjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik