Szórakozás

Bajor Lili először mesélt a gyászról

A nyáron elhunyt Bajor Imre lánya még mindig nem tudta feldolgozni édesapja elvesztését, de bízik benne, hogy a nyomdokaiba léphet.

Bajor Imre halála százezreket érintett tragédiaként, de a legnagyobb fájdalmat minden bizonnyal özvegye és gyermekei élték meg. Bajor Lili még fél évvel apja elvesztése után is képtelen megnézni őt a felvételeken.

“Néztem egy ideig a Szomszédokat, de amióta nincs itt, nem tudtam még semmit végignézni, amiben ő szerepel. Talán majd idővel” – kezdte a Blikknek a 19 éves lány, akit elsőre felvettek a színművészetire.

“Vigaszt nyújt, hogy azt csinálom, amit kicsi korom óta szerettem volna. Nagyon izgulós vagyok. Idővel rájöttem, muszáj lenyugtatnom magam színpadra lépés előtt, hogy biztos partner legyek. Apa is nagyon lámpalázas volt, de megtanultuk, hogy előadás előtt már nincs viccelődés” – mesélte Lili, akinek szerettei segítenek abban, hogy el tudja viselni imádott édesapja hiányát.

“Azt hiszem, a hiányt még nem tanultam meg kezelni. Arra megtanított az eltelt időszak, hogyan kell felnőttként viselkedni, és megállni a helyem bizonyos élethelyzetekben. Még tanulom ezt az állapotot, de ez a pár hónap semmire nem volt elég, talán éppen csak arra, hogy felfogjam a hírt, amit augusztus elején, telefonon keresztül kaptam. Segít a családom, a szerelmem, a legjobb bará­taim. A fájdalmat próbálják enyhíteni, nem elfeledtetni, inkább velem együtt érezni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik