Szórakozás

Kiss Endi megmutatta a lányait

A Hooligans dobosa számára a család az első: a próbák után hazasiet, ha teheti, reggelente ő viszi gyermekeit óvodába, sőt a kicsik még egy-egy koncertre is elkísérik édesapjukat.

Kiss Endi mostanában rendkívül elfoglalt, a zenész próbáról próbára siet, hiszen az év végén két nagyszabású eseményen is tökéletesen kell teljesítenie. A rengeteg elfoglaltság mellett Endi mégsem hanyagolja el a családját, minden szabad percét Bogival, Kiarával és Larisszával tölti.    

“Számomra a lányaim az Istenek, ők a legfontosabbak nekem. Ugyan sokat dolgozom, de igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy a délután nagy részét a csajokkal tudjam tölteni. Korán kelő típus vagyok, így reggel én szoktam őket oviba vinni, görkorival vagy biciklivel, utána pedig különórákra kísérjük őket. Úszni és balettozni járnak és zenélnek is. Nem szeretném őket erőltetni, de úgy tűnik, elég muzikálisak: mindhárom lány énekel, Bogi gitározik, Kiara reményeim szerint zongorázni fog, Larisszát pedig saját magam tanítom dobolni. Jártak Rocksuliba is, és nagyon élvezték, néha a fellépéseinkre is eljönnek, igazi Rock ’n’ Roll család vagyunk” – mesélte a büszke apuka.

A testileg nem túl hűséges Endi mint minden apa, félti kislányait, de a rockernek remek terve van arra, hogyan óvja meg gyermekeit.

“Szerencsére még odébb van, hogy udvarlók ostromolják a lányokat, de remélem, ha egyszer eljön az idő, majd igazi rock ’n’ roll srácokat választanak. Nagyon féltem a lányaimat, ezért ha elkezdenek bulizni járni, én is velük tartok majd – bár biztosan utálni fogják” – tette hozzá nevetve Endi, akit elmondása szerint az apaság nem változtatott meg teljesen, ugyanaz az őrült rocker maradt, aki korábban volt.

Fotó: RedLemon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik