Szórakozás

Fellépések miatt van konfliktus az Omega tagjai közt

Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa furcsállja, hogy őt nem hívták az Omega Oratórium koncertjeire.

Az Omega basszusgitárosa a Borsnak mesélt sérelmeiről; Mihály Tamást ugyanis Kóbor János nem vette be a már több mint egy éve létező új produkcióba.

“Az Omega Oratóriumban, amelyben az együttes dalait szimfonikus kísérettel és kórus közreműködésével adják elő, sem Molnár György, sem jómagam nem vagyok benne. Kóbor János úgy gondolta, más zenészekkel fogja megvalósítani a produkciót. Amikor az egész napvilágot látott, ha nem is fájlaltam, de furcsállottam, mostanra pedig tudomásul vettem. Ők fellépé­sekre járnak, most már nem csak templomokba, hanem rendes koncerttermekbe, sőt külföldre is, én pedig színházi zeneszerzőként szeretném folytatni a további pályafutásomat” – mondta el a zenész.

“Az Omega Oratórium teljesen önálló produkció, amin van, aki nem akart részt venni. Egyébként sosem kérdezte meg senki, hogy mi Mihály Tamás produkcióiban miért nem veszünk részt” – reagált a lap megkeresésére Kóbor János. “Abban a korban, amiben mi vagyunk, már nem mindenki rendelkezik egyforma ambícióval, energiával, esetleg kedvvel, és van, akit még mindig hajt valami. Természetesen minden omegásnak helye van a színpadon, akár együtt, akár más felállásban.”

A nemrégiben verekedésbe keveredő Benkő László nem érzékeli, hogy bármi probléma lenne.

“Nincs konfliktus. Ők nem akartak ebben részt venni, miután nem tudtunk egyezségre jutni abban, hogy hogyan építsük fel a produkciót. Csak egy időre váltak el az útjaink, vannak tervek további Omega-koncertekre” – mondta el a zenész a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik