Szórakozás

Kállai-Kiss Zsófi az X-Faktor legújabb kiesője

A Pálinka Republic és Ilyés Jenifer után most Little G mentoráltjának kellett elhagynia a tehetségkutatót.

A szokásos feszültség közepette derült ki, hogy a harmadik élő show-ban a legkevesebb szavazatot Horányi Juli és Kállai-Kiss Zsófi kapta; a helyzetet nehezítette, hogy mindkét lány Little G Wheevil mentoráltjaként, a 25 év felettiek kategóriájában versenyzett.

A párbajt Zsófi kezdte, akinek hallhatóan nem tett jót az izgalom. Juli sokkal meggyőzőbb volt, és tisztábban énekelt ezúttal, amivel a mentorok is egyetértettek. Little G szinte a sírás szélén nyilatkozva, de végül mind a négy mentor egyhangúan döntött úgy, hogy a versenyt most Kállai-Kiss Zsófi nem folytathatja.

Fotó: Facebook 

 
Ami még volt:

Istenes Bencét csak a takarító néni várta az öltöző előtt. (Igen, a műsor megint egy “jópofa” performansszal indult.)

Szabó Zsófi ma csak az After X nézőit szórakoztatja.

Tóth Gabi kivételesen alul-felül felöltözött; talán ennek köszönhetően a Twitteren feleségül is kérték.

Nagy Ricsi ezúttal nem brillírozott, viszont Horányi Juli ismét különleges volt a színpadon – megjelenésben, hangban és előadásban egyaránt. (“Hol van a fületek” – ugye….)

Andelic Jonathan hangja mindig is jó volt, de mintha egyre színpadképesebb is lenne; jót tett neki a múltkori párbajJakab-Péter Izabella bevállalós módon egy Jimmy-dallal készült az elhunyt előadók dalait megszólaltató, “the show must go on” tematikájú estre. Annyira nem jött át, bár nyilván magas lécet kellett (volna) megugrani.

Oké, most abszolút meggyőződtünk, Benjinek valóban itt a helye. És muszáj leírni: ez a fiú irtó cuki, na. A Tha Shudras eléggé megosztotta a mentorokat; Szikora szerint eléggé elhasználódott már az együttes “maszkos poénja“, szeretne már zenét is hallani a fiúktól.

Borbély Richárd produkciója egy technikai malőrrel indult, talán ezért is sikerült kissé gyengécskére. Off: mérhetetlen unalmunkban úgy láttuk, a kezdetekben Vastag Csaba stílusára hajazó énekes-színész mintha egyre inkább Stohl Andrásra kezdene hasonlítani.

Fotó: RTL Klub 

Kállai-Kiss Zsófi Jacko dalával állt színpadra, ami most szintén elmaradt valahol az eddig megszokottól – ami ugye nem várt kellemetlen szituációt is hozott maga után. Nem kizárt, hogy a dal miatt, de a Spoon viszont most először tetszett (engem ezért megköveznek a tinilányok, tudom.) 

Szabó Ricsi viszont nem először nyűgözött le; a betegségből lábadozó tanár bácsi egy igazi pozitív jelenség. Tóth Andi mostani produkciója volt az az idei széria első libabőrözős előadása számunkra. A 15 éves lány úgy tett oda az ikonikus Queen dalt, hogy sok profi énekes büszke lehetne magára a helyében.

Extra produkcióként ByeAlex érkezett.

Volt közös dal is, amiben kivételesen a négy mentor is színpadra lépett. Ők imádnak élni, mi pedig imádtuk Alföldi Róbertet énekelni hallani. 

Szabó Zsófi még most is láthatóan és hallgatóan totál zavarban, és nagyon izgatottan köszönt be a kísérőműsor stúdiójából.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik