Szórakozás

Évente 440 milliót kaszál Fábry

A humorista showműsora már 2012-ben átköltözött a köztévére, ahol a gyenge nézettség ellenére is megtömik a zsebét.

Fábry Sándor szórakoztató műsora szebb napokat is látott, amíg az RTL Klubon sugározták. A felvételekre alig lehetett jegyet kapni a nagy érdeklődés miatt, de a tévénézők is szép számmal ültek le a képernyők elé.

Mióta a humorista a köztévéhez igazolt, a műsor népszerűsége megcsappant és egyre gyengébb eredményeket produkál. Az MTVA-t azonban ez nem zavarhatja, hiszen azt rebesgetik még egy évvel meghosszabbították Fábry szerződését, azaz 2015-ben is képernyőre kerül a produkció.

És hogy mindezzel mennyi pénzt keres Fábry? Az a Blikk birtokába jutott szerződésből kiderül. Az MTVA évi 20 adásért 440 millió forint plusz áfát utal a showmannek, tehát az adófizetőknek adásonként 22 millió forintjába kerül a “Fábry”. E szerint a köztévé 1,3 milliárdot költött a műsorra az elmúlt három évben és meg nem erősített információk szerint még egy évet minimum ráhúznak.

UPDATE!!!

Az MTVA közleményt adott ki a cikk kapcsán vasárnap este, melyben azt írják, hogy a Vasárnapi Blikk valótlanul közölte, hogy az MTVA már a 2015-ös esztendőre is leszerződött a Fábry showműsort gyártó Trisó Produkciós Kft.-vel. Hozzáteszik, hogy a valóság ezzel szemben az, hogy a szerződés eddig nem került meghosszabbításra, mivel a MTVA-ban csak a következő időszak műsorstruktúra-tervezésekor születik döntés arról, hogy folytatódik-e a műsor, és ha igen, akkor annak milyen feltételei lesznek.

A közlemény kiemeli, hogy a lap olyan további “bennfentes” információkra hivatkozik, amikor az MTVA és a Trisó Produkciós Kft. között létrejött szerződésről beszél, amelyek mindenki számára elérhetők az MTVA honlapján. Az MTVA sajnálja, hogy a magyar sajtó egy része ismételten hitelt adott egy hazugságnak, és jogi lépéseket kezdeményez az ügyben – zárul  a közlemény.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik