Szórakozás

Filmet forgatnak Dolly életéről

A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb együttesének, a Dolly Rollnak énekesnőjéről film fog készülni.

Dolly a Mokkában mesélte el, hogy harmicéves karrierjéről filmet forgatnának hamarosan. Neményi Ádámmal folytat tárgyalásokat az énekesnő, aki filmre vinné Dolly pörgős életét, amiben egy-két soha nem hallott dologra is fény derülhet. Persze Dolly továbbra is óvja magánéletét.

“Én azt hiszem, eddig sem engedtem nagyon betekintést az életembe; ezután sem fogok. Nem fogom megváltoztatni a rólam kialakult imázst, nyilvánvalóan. De én azt hiszem, pár dolgot nagyon finoman, meg fogok engedni” – mondta el a felkérésről az énekesnő, aki azt is elújságolta, továbbra is tele vannak munkával, együttese hétvégén 5000 ember előtt koncertezett.

A műsorvezetők egykori zenésztársa, az agyvérzésen átesett Szaxi Maxi állapotáról is kérdezték Dollyt, aki bővebb infóval nem tudott szolgálni, de bízik benne, hamarosan újra együtt zenélhetnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik